jedro
 

Keleti felfedezések

Irány kelet!
Az újonnan felfedezett kontinensek mellet a felfedezések fő célja, az Indiába vezető hajóút is megvalósult. A 17. században az angolok, a franciák és a hollandok megalapították a saját ún. kelet-iIndiai társaságaikat. Céljuk főleg a portugál monopólium megtörése volt. Míg a hollandok főleg Indonézia területén tevékenykedtek, addig az angolok és a franciák Indiát akarták maguknak alárendelni. Ez végül az angoloknak sikerült, akik eleinte csak három kikötővárost, Mumbait, Madrast és Kalkuttát tudtak magukénak, de a hétéves háború (1756-63) előtt és alatt már a félsziget teljes délkeleti részét elfoglalták. Miután teljesen átvették az ottani közigazgatást a hazaiak kezéből, fokozatosan elfoglalták az alkontinens többi részét is.
Kínai felfedezések

Az európai felfedezők mellet már a 15. század elején a kínaiak is számos felfedezőútra indultak. Ezek során elhajóztak Afrika keleti partjaihoz is, ahonnét különböző luxuscikkeket hoztak vissza hazájukba. A 15. század felétől a kínai felfedezések abbamaradtak.