Keménységmérés
A keménységmérés a mai napig az egyik legfontosabb ellenőrzési, mérési eljárás az iparban. A keménységmérés különféle módszerei tájékoztatnak leggyorsabban a fémes anyagok mechanikai tulajdonságairól, az anyag szívósságáról viszont ezekből nem lehet
köveztetéseket levonni.
A mechanikai anyagvizsgálatban a keménység fogalmán a szilárd anyagok azon ellenállását értjük, amelyet a szilárd anyagok kifejtenek a beléjük hatoló, illetve velük kölcsönhatásba kerülő keményebb vizsgálószerszámmal szemben.
HOGYAN VÁLASZTJUK KI A KEMÉNYSÉGMÉRÉSI ELJÁRÁST?
A vizsgálati eljárás kiválasztásánál többféle szempontot figyelembe kell venni:
- a vizsgált munkadarab anyagát, méretét, alakját,
- a vizsgálat pontossági követelményeit,
- a munkadarab felületén megengedett sérülés, melyet a vizsgálóeszköz okoz,
- a vizsgált felület megközelíthetőségét,
- a vizsgálati körülményeket,
- a vizsgálat idejét.
A keménységmérő eljárások az alakváltozás előidézésének módja szerint lehetnek:
- szúró (statikus) keménységmérés: a vizsgálandó anyagnál jóval keményebb, ún. szúrószerszámot nyomnak alkalmasan megválasztott terhelőerővel az anyagba, és a létrejövő lenyomat területéből, vagy a benyomódás mélységéből származtatják a
keménységi értéket,
- ejtő (dinamikus) keménységmérés: a vizsgálandó anyagra ejtett mérőtest visszapattanási magasságából határozható meg a rugalmas ütközés elnyelt energiájával összefüggő keménységi mérőszám,
- rezgő keménységmérés: a vizsgálandó anyagra szorított rezgőfej rezgésben tartásához szükséges energia méréséből fejezhető ki az anyag rezgéscsillapítóképességével (rugalmatlanságának mértékével) összefüggő keménységadat.