A kuruc vezetők többsége élt a béke kínálta lehetőségekkel. Visszakapták a birtokaikat, és maradtak Magyarországon. Rákóczi, Bercsényi és még néhány nemes az emigrációt, az önkéntes száműzetést választotta. Nem akartak Habsburg uralom alatt élni. Először Franciaországban találtak menedéket, és reménykedtek abban, hogy a nemzetközi helyzet kedvező lesz majd számukra. Ez sajnos nem következett be, így 1716-ban Törökországba távoztak.

A szultáni udvar még III. Károly császár követelésére sem adta ki a bujdosókat. A Márvány-tenger partján, Rodostó városában jelöltek ki számukra kényszerlakhelyet. A bujdosók egyike volt Mikes Kelemen is, aki az emigrációból fiktív leveleket írt, képzeletbeli „nagynénjéhez". Levelei a magyar irodalom fontos alkotásai, betekintést adnak az emigráció mindennapi életébe is. II. Rákóczi Ferenc rodostói emigrációjában halt meg 1735-ben. Hamvai csak 1906-ban térhettek haza. A kassai Szent Erzsébet-dómban temették el édesanyja, Zrínyi Ilona mellé.

Bercsényi László és a francia ejtőernyősök

Bercsényi Miklós fia, Bercsényi László 19 éves korában Rákóczi testőrségének századosa lett. A trencséni csatában megmentette a sebesült Rákóczi életét.

A szabadságharc bukása után Franciaországba emigrált, majd eredményesen harcolt a spanyol örökösedési háborúban. A francia katonai vezetés felismerte a magyar huszár típusú könnyűlovasság fontos szerepét a csatákban, és Bercsényi Lászlót bízták meg a franciaországi fegyvernem megszervezésével.
A rodostói magyar emigránsokból megszervezte az önálló francia huszárezredet, amely az ő nevét viselte. Ők vetették meg a híres francia könnyűlovasság alapjait. Bercsényi később Franciaország marsallja lett.
A Bercsényi-huszárok napjainkban is létező ezrede az Első huszár ejtőernyős ezrednek. Kiváló kiképzésben részesülnek, és bevetették őket a nem is olyan régen befejezett boszniai háborúban is.