Szulejmán szultán 1526 nyarán félelmetes haderővel támadott Magyarországra. Ez időben az ország helyzete egyre romlott. A magyar urak önpusztító pártharcokban veszítették erejüket, az ország védelmének szervezése pedig késett. A nyugat-európai hatalmak egymás ellen háborúztak ekkor. A bajba jutott Magyarországnak nem tudtak, de talán nem is akartak segíteni. A legyengült országnak egyedül kellett szembeszállnia a török félelmetes hadseregével.

1526. augusztus 29-én a mohácsi síkon a magyar hadsereg súlyos vereséget szenvedett. Több főpap és főúr meghalt a csatatéren, a menekülő király pedig a megáradt Csele-patakba fulladt. A csata kimenetelének meghatározó szerepe volt Magyarország jövendő történelmében. A 14. században még virágzó nagyhatalom most elérte romlásának egyik mélypontját.

A Magyar Királyság második tragédiája

A mohácsi csata fordulópontot jelentett a magyar történelemben. Ezt a tragédiát csak a tatárjáráshoz és az azt követő pusztításhoz mérhetjuk, ugyanis hasonló veszteségeket okozott a Magyar Királyságnak. A mohácsi csatavesztés a nemzeti tudatba "nemzeti létünk nagy temetőjeként" vonult be. Így szállóigévé vált a mondás: "Több is veszett Mohácsnál!" Az egykori csatamezőn, a megtalált tömegsírok helyén ma a hősök emlékműve áll.

A mohácsi csata után három államalakulat alakult ki egymás mellett: a török hódoltság, a Habsburg Ferdinánd által birtokolt királyi Magyarország és az Erdélyi fejedelemség.