A magyar nép eredetkérdése régóta éles viták tárgya. Meghatározásában sok tényző szerepel: nyelvi bizonyítékok, mondák, az embertan vagy antropológia és írásos emlékek.

 

A magyarok őshazáját a kutatók többsége a Tobol és az Isim folyók felső folyása közé helyezi. A terület az Urál-hegységtől keletre található, tehát Ázsiában. Ezen kívül van még több elképzelés, így például sokan az egykori Magna Hungariát tekintik őshazának. Ennek a területe a  mai Baskiriában található (Oroszország).

A vándorlásokat a nomád életmód okozta, és körülbelül 1500 évig tartottak. A legfontosabb állomásai Magna Hungaria, Levédia és Etelköz voltak. A magyarok elődei különböző népekkel találkoztak az útjuk során, és kölcsönösen hatottak egymás kultúrájára, életmódjára.

A honfoglalás 895 és 900 között zajlott le Árpád fejedelem vezetésével. A magyar nép új otthont talált magának, és számára kevésbé ismert népek szomszédszágába került. A letelepült magyarság egy része különböző okok miatt még 70 évig kalandozott Európa-szerte.

A honfoglalást joggal tekinthetjük a magyar nép életében korszakos jelentőségű eseménynek. Olyan területet foglalt el a magyarság, amelyen ma lakik, és új geopolitikai tényezők hatása alá került. Új népekkel lett szomszédos, s az ezekkel való együttműködés nem maradhatott hatástalan. Népünk kiszakadt a keleti, nomád kultúrkörből. Kialakultak az alapfeltétetelek egy nyugat-európai típusú állam kiépítésehez.