Tudod, apa elutazott. – Elutazott? Hova? És mikor jön meg? – Nem jön meg, mert tudod… ő örökre elköltözött. – Örökre? Ezt meg hogy érted? – Tudod, apa máshova költözött. Ezentúl máshol fog lakni. – De hiszen megígérte, hogy két hét múlva nyaralni megyünk, hogy együtt leszünk, hogy csak te, ő és én, hogy végre velünk lesz! Hazudott! Hazudott! Ő már akkor is tudta. És te is tudtad! Miért nem mondtátok meg nekem is korábban az igazat? Miért hazudoztatok nekem? Miért gondoltátok előbb, hogy még kisgyerek vagyok és nem értem meg? – De Pannikám… - És most, most már nem vagyok gyerek? Most már meg tudom érteni? Miért vagytok ti felnőttek ilyen felelőtlenek? Miért hazudtok folyton nekünk, gyerekeknek? Miért, mondd, miért? – Pannikám, kislányom nem úgy van ez, hidd el! – De igen, így van! Hazudtatok nekem! Sohasem akarok felnőni, nem akarok olyan lenni, mint ti! Gyűlöllek, gyűlöllek benneteket!

Panni zokogva szaladt fel a szobájába. Anya hallotta, amint becsapta maga mögött az ajtót és kulcsra fordította a zárat. Némán leroskadt egy székre. Ő már hetekkel korábban kisírta könnyeit, csak felzaklatott idegszálai maradtak, remegő keze, mély, fájdalmas magánya.