A fehér király

(részlet)

Egy öreg, sovány néger bácsi volt, ott ült az asztal túlsó oldalán, és onnan figyelte, hogy mit csinálok. Ahogy észrevettem, hogy ott van, egy kicsit megijedtem, de aztán rögtön köszöntem neki, de a bácsi nem köszönt vissza, hanem csak intett, hogy menjek szépen közelebb, és én közelebb is mentem, de ő még mindig nem mondott semmit, hanem csak a sakktáblára mutatott, úgyhogy akkor leültem a székre, az asztalka mellé, és éreztem, hogy megnyikordul alattam a szék, és a néger bácsi abban a pillanatban kinyúlt és megfogta a fehér király előtt álló parasztot, és előretolta két kockával, és aztán a királynő oldalán levő parasztot is előretolta, de azt csak eggyel, én meg mondani akartam, hogy az lenne jó, ha én lehetnék a fehérrel és ő a feketével, végül is ő a néger, de aztán nem mondtam mégsem, hanem kiugrasztottam szépen egymás mellé a két lovamat, erre a megnyitásra még a nagyapám tanított meg, hogy egyszer még hasznát veszem, na és ahogy elengedtem a második lovamat, a néger bácsi már rögtön lépett is előre a királynő oldali futójával, és akkor, ahogy mozdult a keze, hallottam, hogy megnyikordul benne valami, és akkor felálltam, és jobban megnéztem, és akkor vettem csak észre, hogy igazából nem is egy élő emberrel sakkozom, hanem csak egy bábuval, egy automatával, matekból tanultuk, hogy már a középkorban voltak ilyen sakkozó automaták, de sose hittem el, de az ott előttem egészen olyan volt, mint egy igazi ember, mint egy nagyon sovány, nagyon öreg néger bácsi, ahogy felálltam, felém fordította a fejét, aztán visszanézett a sakktáblára, én meg odamentem egész közel hozzá, és úgy néztem, hogy hogy van megcsinálva, hogy mi irányítja, és hogy honnan kapja az energiát, és még a kezéhez is hozzányúltam, mert meg akartam nézni, hogy fából van-e kifaragva.