uvod
 

AZ ISKOLA

SZÖVEGOLVASÁS
Leiner Laura
A Szent Johanna gimi 1.

(részlet)
Október 20., hétfő

Tök jól kezdődött a nap, aztán irtó nagy balhé lett a vége. Az ötödik óráig minden rendben ment, duplaangolon párbeszédeket  hallgattunk, és átvettük a még nem ismert szavakat (Cortez látványoasn unta, jogosan), kémián és francián rendesen haladtunk az anyaggal, aztán… Aztán jött az irodalom. Kardos egyébként sem volt jó passzban (sosincs jó passzban, de ma a szokottnál is mogorvább volt), úgyhogy rossz napját fogtuk ki és meg is lett az eredménye. Az egész azzal kezdődött, hogy Dave (aki állandóan új technikai kütyüket használ) ma behozta a legújabb megjelent E-bookot. Ez egy ilyen elektronikus könyv, amire nem tudom, hány ezer könyvet lehet feltölteni, meg ilyesmi. Már napközben is a kezében volt, sőt, néhány órán használta is, de senkinek nem tűnt fel. Kardosnak rögtön.

– Felmayer, lennél szíves elővenni a szöveggyűjteményed? – kérte Kardos.
– Itt van, tanár úr – mutatta fel az elektronikus könyvet. Kardos felvonta a szemöldökét, felállt és a padjához sétált.
– Megkérdezhetem, hogy mégis mit képzelsz magadról?
– Rátöltöttem a kötelező olvasmányokat és a szöveggyűjteményt is – felelte Dávid. Hú, én már akkor behúztam a nyakam, mert tudtam, hogy Kardos irtó pipa lesz.

Egy pillanat alatt ordibálni kezdett olyasmiket, mint hogy „ez a szerkezet nem pótolhatja a könyvet, az iskolában tankönyvet használunk, ami nem merül le, aminek papírjai vannak, amit lapozni lehet…” Szegény Dávid tovább rontott a helyzeten, amikor mondta, hogy ezt is lehet lapozni az érintőképernyő segítségével, ráadásul nem merül le… Kár volt.

– Felmayer, mond neked valamit a Gutenberg név? – kérdezte két kézzel támaszkodva a tanári asztalon. Igazán zabos volt.
– Ez egy kereskedő, mint a Google? – kérdezte Dávid. Én csak lesütöttem a szemem.

A következő pillanatban szerintem már az egész iskola visszhangzott Kardos üvöltésétől, ráadásul, és ez már mindenkit érintett, őszi szünetre feladott két házi dolgozatot, totálisan eltérve az anyagtól. Egy ötöldalast „Gutenberg, avagy az első nyomtatott könyv hatása a világra” és egy hétoldalast! „A könyv, ami megváltoztatta az életemet” címmel.