Tudunk továbbá egy nagyon híres történetről, még a művészeti albumokban is megemlékeznek róla. Úgy nevezik, hogy a  FEJJEL LEFELÉ MŰVÉSZETI ESET.

Egyszer egy festő elküldte a képeit a galériának, hogy állítsák ki azokat, és így is lett. A festő külföldről jött haza, és már az első újságban azt olvasta, hogy óriási siker a kiállítás, hosszú sorok kígyóznak a galéria előtt, mindenki az ő fantasztikus, gyönyörű, szenzációs képeit akarja megcsodálni. A festő rohant a galériába, izgatottan átfurakodott a tömegen, és amikor a terembe lépett, az égnek állt a haja a döbbenettől. Az összes képét fejjel lefelé akasztották a falakra! A festő tombolt, és nyomban megfordította a festményeket. Fenyegetőzött, hogy bepereli a galériát. Csakhogy ezután mi történt?! Többé a kutya se volt kíváncsi a képekre. Elmaradtak a látogatók, végül senki se jött.  A festő csalódottan ült az üres kiállítóteremben, aztán fölsóhajtott, és a legközelebbi képhez lépett. Bámulta egy kicsit, aztán megfordította. Így lett a többivel is, sorban az összes képet fejre állította. Másnap újra tömeg tolongott a kiállításon.
Sajnos, a festők néha sokat nélkülöznek. Egész életükben csak festenek, reggeltől estig festenek, néha kiállítják a képeiket, de azok nem kellenek a kutyának se. Nem tetszenek a festmények a kényes ízlésű embereknek, egyáltalán nem. Állnak előttük, finnyáskodnak, a szájukat húzogatják, és azt kérdezik egymástól:

– Vilma, drágám, ez mit jelent szerinted?
– Nem tudom, Dezső – mondja Vilma, és megvonja a vállát.

A festők élete nehéz.