uvod
 

AZ ÜNNEPEK

SZÖVEGOLVASÁS
Leiner Laura
A Szent Johanna gimi 1.

(részlet)
December 27., hétfő 

Azt hittem, a szünetben annyi időm lesz, hogy nem fogok tudni mit kezdeni magammal. Ehhez képest most először tudtam leülni egy fél órára, hogy naplót írjak. Jaj. ☹  Szóval, az úgy volt, hogy megjöttek a nagyiék (még mindig itt vannak), és egy csomó programot csináltunk, amivel már eleve elment az idő. Aztán ott volt a karácsonyi készülődés, anyuval kiválasztottuk a menüt, és megfőztük, sőt, az elmúlt évekhez képest senki nem kapott gyomorrontást, így az idei karácsony emiatt is emlékezetes marad. Aztán ott volt még apu céges karácsonyi bulija, amin nekem is kötelező volt részt vennem, és ahol mindenki megjegyezte, hogy mekkorát nőttem. Na, mindegy. A lényeg! Karácsonyi ajándék! Kaptam könyveket (enciklopédiasorozat), Sims kiegészítő lemezeket, de a legfontosabb! Térdvédőt, könyökvédőt és bukósisakot. Mindezt azért, mert megkaptam a gördeszkát! Wow! Majd kiugrottam a bőrömből, és már a YouTube-on tanulmányozom a videókat, sőt kinyomtattam a trükkök leírását. Nem lehet olyan nehéz. És mindezek mellett végre elég időm jutott olvasni. Negatívum viszont, hogy Cortez, bár megígérte, nem írt, pedig rendszeresen, talán a kelleténél többször is csekkoltam az e-mailem, az msn-t, a közösségi portált, de semmi. Arnold viszont minden este ír sms-t, vagy mms-t, a képek alapján szuperul érzi magát. Ja, és Virág hívott 24-én éjjel. Először azt hittem, valami baj van, ugyanis percekig nem tudtam kivenni a sikoltozásából, hogy miről van szó. Aztán végre megértettem: karácsonyra az apukája egy kiskutyát vett neki. És végre, a szünet kezdete óta először, ma tudtunk találkozni. Szó szerint egymás nyakába ugrottunk, amikor kinyitottam az ajtót, és ott állt. Sosem volt még igazi barátom, így azt sem tudtam, hogy hiányozhat.

– Te jó ég, meg kell mutatnom a gördeszkát! – hívtam be a házba, amikor is észrevettem, hogy Virág kabátja nemcsak kidudorodik, hanem mozog is.
– Reni, ezt nézd! – húzta le a cipzárt, és azonnal kidugta a fejét egy fekete kölyök cocker spániel.
– Hű! – simogattam meg azonnal a kutyus fejét, miközben Virág kiszedte.
– Ő itt Pete Wentz – mutatott be minket egymásnak.