Békés Pál

Félőlény

(részlet)

Fél egyfolytában, éjjel és nappal és szüntelen. És ki tudja már, mi okból és mióta? Már a nevére sem emlékszik senki. Csak úgy hívják: a FÉLŐLÉNY.

Valaha régen, amikor a Kiserdőben még hírét sem hallották a szörnyeknek, a Félőlénynek természetesen volt tisztességes, sőt becsületes neve. (Más szóval: nem volt Félőlény.) Ismerték és tisztelték. Nagyon is. Ő meg szerette a Kiserdőt s benne a somot, a bodzát, a galagonyát, eső után a csiperkét és mi mindent még! Szerette éjjel a csillagokat nézegetni s eltűnődni: de messze ragyognak! – nappal meg egy mohos tönkre heveredve a hasát süttetni. És szerette mindezt a többi Kiserdő-lakóval együtt szeretni, mivelhogy társas lény volt. Ám a legeslegjobban mégis a könyveket szerette. Pompás könyvtárának híre még a távoli kiserdőkbe is eljutott, s aki csak áthaladt a tisztáson, könyvvel kedveskedett neki.

És habár valamennyi legenda, rege, mende és monda másról szól, egyben mind megegyezett: a történetek végén győzött a jó, mindig legyőzte a rosszat, ahogyan illik és kell.