Magyarország a reformáció terjedésének idején három részre szakadt már. Ezek voltak a királyi Magyarország, Erdély és a török hódoltság. Az új hit terjedését a prédikátorok, azaz egyházi szónokok segítették legjobban. A királyi Magyarországon a római katolikus Habsburgok és a velük szövetséges magyar nemesek ragaszkodtak eredeti hitükhöz. Luther tanait főleg a Felvidéken élő németek (szászok) követték. A királyság keleti részében a kálvinizmus, azaz a református irányzat terjedt leggyorsabban. A hódoltság területén a törökök nem sokat törődtek a hitvitákba belesodródott magyarokkal. Számukra csak az volt fontos, hogy az adót a magyarok hiánytalanul befizessék. Erdélyben gyorsan terjedtek az új vallási irányzatok. Hasonlóan mint a királyi Magyarország keleti részében, itt is éles hitvitákat folytattak a katolikus és a református szónokok. A viták templomokban, köztereken folytak magyar nyelven, népes közönség előtt. A Kálvin tanait hirdető szónokok arattak legtöbbször sikert. Az új hit a szegények körében nagyon népszerű volt.