Az embert az hajtja, hogy olyat alkosson élete során, ami megmarad az utókor számára. Az emberek szeretnék, ha emlékeznének rájuk tetteik és alkotásaik alapján. Nagyon sok olyan ember volt a világon, akire még manapság is emlékezünk éppen alkotásaik miatt. Ott van például Kheopsz fáraó nagy piramisa, Michelangelo Dávid-szobra, Bernini és az általa megálmodott Szent Péter tér Rómában, Gustave Eiffel és párizsi tornya vagy a New York-i Szabadság-szobor. Vagy ha a három már említett személyt vesszük. Petőfit, József Attilát vagy akár Assisi Szent Ferencet. Az említett személyek, művészek mind azért alkottak, hogy nevük és alkotásuk megmaradjon az utókornak.
De mindannyiunkban feltevődik a kérdés, mi is az alkotás?
Tágabb értelemben a művészek - tehát szobrászok, festők, építészek, festők, zeneszerzők, írók - műveit tartjuk alkotásnak.
De valójában nem csak a művészek alkotnak.
Mi is alkotunk, nap mint nap. Mindenki, aki komolyan veszi a munkáját, alkot. Akkor is, ha az nem marad fenn az utókor számára. Alkot a diák, amikor tanul, alkot a szülő, amikor gyereket nevel, alkot a kőműves, aki házat épít, alkot az autóvezető, aki nap mint nap kilométerek végtelenjét küzdi le.
Minden nap alkotunk, formáljuk magunkat, formáljuk embertársainkat.