A torony mindig is megosztotta a franciákat, sokan szeretik, de sokan kimondottan utálják: becenevei is ezt tükrözik - egyesek Csúfságnak hívják, mások Öreg Hölgynek. Eredetileg az 1889. évi világkiállításra készült, és a tervek szerint a kiállítás után lebontották volna.
Anno a város művészeti és irodalmi elitje ellenezte a tornyot, amit emiatt 1909-ben majdnem ledöntöttek. Csak azért menekült meg, mert az akkoriban újnak számító távíróhoz szükség volt egy antenna elhelyezésére, amire a torony kiváló lehetőséget adott. A fáma szerint egy szélhámos kétszer eladta ócskavasként. Többször fel is próbálták robbantani. A I. világháborúban innen fogták el a rádióadásokat és fejtették meg a kódolt üzeneteket. A második világháborúban a németek fegyvereket akartak belőle készíteni. Nevét tervezőjéről, Gustave Eiffel mérnökről kapta.
A francia köztársaság az 1789. évi forradalom 100. évfordulóján valami igazán különlegessel akarta elkápráztatni a világot. A francia kormány úgy döntött, hogy egy világkiállítás és egy dicső emlékmű pont megfelel erre a célra, ezért 1878-ban el is kezdték a rendezvény szervezését. Már csak az emlékmű hiányzott. Egy nagyszabású pályázatot írtak ki, melyen Eiffel és két mérnöke egy fémtorony ötletével indult. A meghökkentő fémtorony olyannyira elnyerte a kuratórium tetszését, hogy 1886. május 1-jén Eiffel pályázatát hirdették ki győztesnek.
Az építkezés 1887. január 28-án kezdődött el, és két év alatt kellett befejezni. Az oszlopok alapozásakor sokan attól tartottak, hogy a szerkezet össze fog dőlni, mivel a torony a Szajna partjára, a vizes talajra épült. A vasszerkezet ugyan szilárd betonalapokon nyugszik, ám ezt az alapozást a vízszint alatt kellett elvégezni. Erre egy speciális búvárharangot építettek, ami kiszorította a vizet, így a munkások gond nélkül ki tudták termelni a földet és lehelyezni a betonalapokat, amire aztán a vastornyot építették fel.