A HÚSVÉTI NYULACSKA

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska. Szép fehér volt, mint az anyukája és a testvérei, hosszú fülekkel és rövid farkincával. A szeme piros volt, mint a fehér nyusziknak általában.
Valamiben mégis különbözött a többitől. Húsvéti nyulacska akart lenni. Élénkzöld, fűből font fészekről álmodott, ott a nyúlketrecben, ahol született.

—Húsvéti nyúl leszek, hímestojásokkal és nagyon örülni fognak nekem a gyerekek!—mondta.
—Ejnye!-csóválta a fejét a tyúkocska.—A tojást én tojom minden nap.
—Kotkot, kotkot, kotkodács, minden napra egy tojás!
A nyulacska azonban nem hallgatott rá. Csak nem fog egy nyúlketrecben élni, mint a testvérei? Egy napon a gazda kosárba rakta őket, a nyulacskát és a testvéreit

 Közeledett a húsvét. Meg is vették húsvéti nyúlnak. Talán azért, mert úgy ágaskodott.

—Ez aranyos!—mondta az asszony, és magával vitte boldogan.

Eljött végre az ünnep. Nyulacskánk először akkor csalódott, amikor a szép hímestojásokat csak úgy mellérakták a fészekben. A tyúkocskára gondolt. Tényleg nem a nyúl tojja a tojásokat? De hogyan lesz ilyen díszes? Sohasem látta, hogy a tyúkocska ilyen díszes tojásokat tojt volna!
—Festettem még egy szépet!—mondta a gazdaasszony, és nyulacskánk mellé tette a fészekbe.

 Hát nem a nyuszi tojja, az ember festi a hímes tojásokat? De azért szép is volt, amikor egy kislány annyira örült neki! Simogatta, és a kisnyúl arra gondolt, mégiscsak érdemes húsvéti nyulacskának lenni.