Mese
Az öreg nagyapó meg az unokája
Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga meg egy sem volt. És amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, hanem a kemence mögött adtak neki enni. Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette, s eltörte. A menye megszidta: miért ront el mindent a házban, miért töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezentúl egy fatálban fog ebédet kapni. Az öreg csak felsóhajtott, de nem szólt egy szót sem.
Egyszer otthon ül az ember és az asszony s látják: fiacskájuk kis deszkákkal játszogat a padlón, s valamit eszkábál. Megkérdi az apja: − Mit csinálsz ott, Misa? - Misa ezt feleli: - Fatálat csinálok, apám. Ha majd anyámmal megvénültök, abból a fatálból etetlek titeket.
Az ember s az asszony csak egymásra néztek, és sírva fakadtak. Megszégyellték magukat, hogy öregapót megbántották; azontúl mindig az asztalhoz ültették, és gondját viselték.
Lev Tolsztoj nyomán
menye − a fia felesége
eszkabál − farag, faragcsál, hozzá nem értően készít valamit
megszégyellték − elszégyellték magukat, rájöttek, hogy hibáztak
gondját viselték − gondozták, ellátták étellel-itallal, mostak rá stb.