jedro
 

Az Eiffel-torony

A torony építésének terve már kihirdetésekor heves ellenkezést váltott ki. A párizsi művészek fennhangon tiltakoztak az építmény ellen. Hiába. A torony rohamléptekben készült: havonta 12 méterrel lett magasabb. Az „elképesztő technikai vakmerőség, kiemelkedően gyors végrehajtás” (26 hónap) lehetővé tette, hogy két év elteltével, 1889. május 15-én felavathassák.

A nagyközönség nemcsak a kilátástól volt elragadtatva, de Eiffel mesterművétől is. A világkiállítás hat hónapja alatt a torony 2 millió látogatót fogadott; sikere felülmúlt minden elképzelést.

Manapság is az egyik leglátogatottabb építményként tartják számon, évente több mint 6 millió turista látogatja meg. A turistákat 4 étterem, 8 ajándékbolt, illetve saját postahivatal is várja, ahol üdvözlőlapjukat egyedi Eiffel-tornyos pecséttel látják el. Az első, második és harmadik szintre felvonó vezet, de a torony csúcsára 1710 lépcsőfok megmászásával lehet feljutni. A liftek mintegy 100.000 km-t tesznek meg évente. A zökkenőmentes működésük érdekében a szerkezetet hetente kétszer állati eredetű zsírral kenik át. Az Öreg Hölgynek saját rendőrsége is van, munkájukat 100 kamera segíti. Itt helyezték el azokat a műszereket is, melyek előre jelzik a város időjárását.


Az Eiffel-torony több mint 100 éves, ám ez cseppet sem látszik rajta. Egy egész brigád segít abban, hogy a torony  mindig tökéletes legyen. Hétévente átfestik, hogy megakadályozzák a rongálódását. Nem is lennének franciák, ha pont a kedvencükkel ne bánnának különlegesen. Ehhez 25 tapasztalt hegymászóra, 15 hónapra és 60 tonna festékre van szükség. A festőknek le kell küzdeniük egy optikai csalódást. Ha egy színnel festenének, az az alsó részén a sötétebb háttér előtt világosabbnak, míg a fenti részen a világos égbolt előtt sötétebbnek tűnne. Ezért a tornyot három árnyalattal mázolják. Ahogy haladnak feljebb egyre világosabb színt használnak, így a torony ránézésre egyszínűnek tűnik.
A torony minden éjszaka csodás fénybe borul, hogy beragyogja a párizsi éjszakát. A torony 300 speciálisan erre a célra kifejlesztett égőt hord magán. Ezek az égők, amikor megvilágítják a tornyot, a festékkel kölcsönhatásban aranyra színezik a tornyot.