– Ne nyúljatok semmihez gyerekek, nehogy elmaszatoljátok a nyomokat! – mondta Bognár tanár úr, és nagy léptekkel elindult kifelé, hogy az öreg Forddal a közeli városba hajtson, a rendőrségre. Az ajtóban Szervác Pongrácba ütközött: – Jó estét kívánok! Itt hozom, amit keresnek – emelte meg óvatosan Mijamoto Josiki úr kockás sportszatyrát. – De hiszen ez nem is a mi táskánk! – mondta Dorka. – Nem a táska fontos, hanem hogy mi van benne! – Csak nem a Bendegúz? – kapott a táska után Bognár tanár úr. Szervác Pongrác bólíntott, és átnyújtotta Mijamoto Josiki kockás sportszatyrát. – Nahát! Tényleg?! Meglett a Bendegúz?! Atyavilág, micsoda szerencse! – csodálkoztak, örvendeztek a gyerekek. – És semmi baja? – kérdezte Berci. – Azt csak remélem – mondta Szervác Pongrác, s míg Bognár tanár úr a nappaliban Bendegúzt előszedte a sportszatyorból, tovább magyarázott: – Kivettem belőle egy-két dolgot, és remélem, az autókerék sem ment át rajta… Vizsgálja meg, tanár úr. A gépembert a komódra állították. Bognár László körös-körül alaposan szemügyre vette. – Egy karcolás sincs rajta! – sóhajtott végül megkönnyebülten. – Igyekeztem úgy a Honda alá csúsztatni a szatyrot, hogy ne érjen hozzá a kerék, ha elindulnak. – De hát mi történt? – néztek a világhíres detektívre kérdő tekintettel mindannyian. – Mijamoto Josiki úr ellopta a Bendegúzt. Csakhogy én fél órán belül egy ravasz trükkel visszaloptam tőle! – Hogyan? Nahát! Tessék elmesélni! – kérlelték a gyerekek. […]