A szánkó (folytatás) / Szómagyarázat
– Megállj, Ferkó – mondja a Jánoska –, eresszük be ezt a szegény kutyát, mert megveszi idekint az isten hidege. Az öregasszony bizonyosan alszik. Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre. Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is kivirágozta a dér. – Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három nap óta. Sem egy marék szalmám, sem egy gyújtat fám. Majd megfagyok, lelkeim – sóhajtozott az öregasszony. Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment, csattogott, pattogott odakint: fölvágta tűzrevalónak a szánkót. Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó. A mi szánkónk, amelyikbe egyszer se ültünk bele.
A szánkódarabok piros lángja hosszú csíkokban táncolt a falon, amely mintha sírt volna örömében, ahogy a dér leolvadt róla. Az öreg koldusasszony orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jól esik repülni a szánkón, de nem tudják, milyen jól esik jót tenni a szegényekkel.
abrak: a lovak táplálására szolgáló szemes takarmány
gúnya: felsőruha
ámbátor: ámbár, bár
hatos: régi pénzérme
gyutat: egy gyújtásra való
kegyetlen: kemény
biz: bizony
koldusasszony: nagyon szegény asszony
lobog: nagy lánggal ég
szenesláda: fadoboz, ahol szenet tartottak
csahol: ugat
kőrisfa: egy fafajta
orcája: arca
ostor: botra erősített szíjból álló eszköz
istráng: kötél, szíj
jégcsap: télen a házak ereszén lógó hegyes darab jég